2010. július 31., szombat
I...
mint Isten. Nincs különösebb hozzáfűznivalóm, épp a Biff evangéliumát olvasom, ami az egész Biblia-témát kicsit más megvilágításba helyezi. Egy humorosabb megvilágításba.
?
Tegnap/ma meg lett ünnepelve a második X-em, kicsit jobban, mint gondoltam. Ezek után vannak némi fenntartásaim a gólyatáborral szemben.
2010. július 30., péntek
sorozat
Tájékoztatás szintű a dolog, miszerint már egy jó ideje befejeztem a Született feleségeket, és várom a hetedik évadot. Következő a Kés\alatt. Már a második évadot is befejezem lassan, de még mindig nem tudtam leszokni róla, hogy filmnézés alatt kajáljak, pedig egyes jeleneteknél igencsak kerülget a hányinger.
Gy, mint gyerekkor. Ami hiányzik, de egyben örülök is, hogy már vége.
Gy, mint gyerekkor. Ami hiányzik, de egyben örülök is, hogy már vége.
2010. július 28., szerda
2010. július 27., kedd
utolsó dal
Most néztem meg az Utolsó dalt. Tipikus Sparks-regény, nagy szerelem, és valaki tuti meghal. Azért ettől függetlenül egész jó volt, tetszettek a benne lévő zenék, és volt benne egy jelenet, ahol a kikelt kisteknősök a tenger felé vándorolnak, az volt a kedvencem. :) Úúúj, olyan cukik voltak, nem hittem volna, hogy ilyen picik.
Csak Miley Cyrus helyett kereshettek volna egy olyan színésznőt, aki nem tartja ilyen csúnyán a száját és tud szépen mosolyogni.
Csak Miley Cyrus helyett kereshettek volna egy olyan színésznőt, aki nem tartja ilyen csúnyán a száját és tud szépen mosolyogni.
Gabriel G. Márquez - Száz év magány
Nem vagyok az a tipikus szépirodalom-olvasó, nem tudok ráhangolódni az elnyújtott történetekre, amikben 500 vagy ezer oldalon keresztül alig történik valami. Ezt is csak azért vettem a kezembe, mert hát klasszikus, meg tudjak nagyzolni, hogy én bizony elolvastam. Nos... ez az egy előnye volt az egész könyvnek, mert nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna valamit egy hónapig.
Azt se tudnám megmondani, mi történt benne, mert körülbelül semmi. Vagy ha mégis, az elbújt a - az én ízlésemnek - túlcifrázott képekben.
Tény, hogy megvan a varázsa, és vannak részek, amikbe egész jól bele tudja lovallni magát az ember, de részemről elég ritkán voltak ilyenek, mert általában egy oldal után mindig letettem. Lehet, hogy ez egy ilyen könyv: lassan kell adagolni, elgondolkozni az olvasottakon, emészgetni, visszadobni, majd újra lenyelni (fincsi), hogy igazán bennünk maradjon. Legalábbis így gondolom. Én viszont jobban szeretem, ha pörögnek az események, és ha úgy akarom, akár órákon keresztül elmélyedhetek a történetben, hogy egy új világot adjon, és kiszabadítson a sajátomból.
Tehát Száz év magány. Mielőtt belekezdtem volna, sokat gondolkoztam, hogy vajon mit akar jelenti a cím. Nos, pont azt. Egyetlen család több generációt felölelő utazása a szegénységtől a gazdagságig, élettől a halálig, születéstől születésig, békétől a háborúig, gyermekkortól az időskorig, a nagy vezetőktől a magány felemésztő fájdalmáig.

"Mindketten egyszerre ébredtek rá, hogy ebben a szobában mindig március van és mindig hétfő, s ekkor megértették, hogy José Arcadio Buendía nem is volt olyan bolond, mint ahogy a család mondta, hanem az egyetlen, akinek elég esze volt felismerni azt az igazságot, hogy az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját."
G...
mint gutaütés. Fogalmam sincs, miért ez jutott először eszembe, de mindjárt én is azt kapok, ha valaki nem csinál nekem reggelit, aztakutyafáját. :D
2010. július 26., hétfő
2010. július 25., vasárnap
F...
mint fal. Néha úgy érzem, túl sokat építek magam köré és túl bizalmatlan vagyok. Viszont ez az egyetlen módja, hogy legalább kicsit biztonságban érezzem magam. És szerintem ez a múltbéli dolgok után érthető valamennyire. De nem akarok falak mögött élni örökké. Nem jó érzés, hogy mindenkiről eleve a rosszat feltételezem, és a többi embernek sincs szüksége ilyen társaságra. A falakat egyedül lerombolni viszont nehéz. Rohadt nehéz.
kedvencek
"Elárulok egy titkot: mi magunk vagyunk a szivárvány. A fény és a színek játéka, a megfoghatatlan, ám mégis valódi varázslat. […] Meg kell tanulnunk a saját erőnkből ragyogni."
Steiner Kristóf
"Mert mind lököttek, akik nem tudják, mit jelent hinni valamiben, amit képtelenség látni, vagy olyasmit keresni, amit lehetetlen megtalálni."
Ben Rice
"El innen, és próbálj mosolyogni. Kapcsolj be egy kis rock and rollt a rádión, és minden bátorságoddal és hiteddel menj az élet felé. Légy igaz, légy bátor, és állj ki az igazadért!
A többi csak sötétség."
A többi csak sötétség."
"Zavar és vágy. Ez különbözteti meg a világot az akaratától – a felnőttet, aki számol a következményekkel, a gyerektől, aki csak felpattan és megy. A kettő között van az egész világ. Ugyanakkor mégsem olyan nagy a különbség. Valójában édestestvérek. Az érzés, amit akkor érzel, amikor a hullámvasút felér az első meredek emelkedő tetejére, ahol valójában elkezdődik a zuhanás."
Stephen King
"– Elmegy – szólaltam meg végül.
Behunyta a szemét, bólintott.
– Hová megy? – kérdeztem.
Vállat vont, és kifelé mutatott az égre.
– Valahová.
Megérintettem száraz, hideg kezét.
– Kicsoda maga? – suttogtam.
Újra vállat vont.
– Valaki. Olyan, mint ti, olyan, mint egy állat, olyan, mint egy madár, olyan, mint egy angyal – nevetett. – Ilyesvalaki.
Mosolygott."

David Almond
"Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre."
2010. július 24., szombat
Egyetlen dolog miatt jó újra itthon. Csak azt nem tudom, hogy az mennyire ellensúlyozza a nyaralás gondtalanságát.
Hát... azért mégiscsak nagy mértékben.
Hát... azért mégiscsak nagy mértékben.
2010. július 23., péntek
röviden
Alig várom, hogy hajat moshassak végre.
Azt hiszem, rossz jeleket küldtem.
A kenuzás jó dolog, csak egy napig nem bírtam leülni és megemelni a jobb karom, meg a derekam is leégett.
Olyan meleg volt, hogy döglött halak úszkáltak a vízen. *fúj*
Egészségügyi szervező leszek. Ez jó dolog. Asszem.

2010. július 14., szerda
É...
mint évszakok. Kedvencem a tavasz, mert akkor kicsit változatosabban lehet öltözködni, és persze mert az a legszebb és legideálisabb: nem kell se megfagyni, se megdögleni a melegtől (amit per pill épp teszek). Csak hát sajna globális felmelegedés van (monnyonle), úgyhogy az is egyre rövidül. :(
hupsz
Mostanában teljesen furcsán érzem magam néha, úgy látszik, az idő és a korom előrehaladtával egyre jobban kibontakozik az Oroszlán-énem. Mert én igazából tökre rugalmas vagyok, és hajlandó vagyok bármit megcsinálni. Egészen mindaddig, amíg az történik, amit én akarok. Régen nem voltam ilyen, vagy talán csak elnyomtam, de itthon is hihetetlen hisztiket tudok levágni, egyéb emberekről meg ne is beszéljünk. (:))
Na nézzük, mit mondanak az Oroszlánról, csak hogy egyesek felkészülhessenek:
Az Oroszlán egy tüzes jegy, és rendkívül aktív. E jegy szülötte igyekszik mindig kitűnni környezetéből, ami beszédén és külső megjelenésén is megmutatkozik (?). Nagylelkű, figyelmes, szereti, ha bókokkal halmozzák el és szeret a társaság középpontjában lenni (+ miközben zavarba jön, ha csak rá figyelnek). Igyekszik anyagi javakra is szert tenni, hiú természetéből adódóan könnyű megsérteni. Mivel uralkodó csillaga a Nap, méltóság, optimizmus és határozottság jellemzi (?). Másoktól tiszteletet vár el, olykor parancsolgató, intoleráns és hízelgő. Dolgait mindig nyíltan intézi, ezért méltóságon alulinak tartja a hazugságot. Az egyik legjóságosabb és legszenvedélyesebb csillagjegy. Néha büszkének és egoistának tartják, számára fontos, hogy tekintélyét mások is elismerjék.
Személyes kapcsolataiban figyelmes, érzelmeit kimutatja, de arra is vigyáznia kell, hogy partnerét ne nyomja el. Ha igazán szerelmes, párját elhalmozza figyelemmel és ajándékokkal. Fontosnak tartja, hogy partnere felnézzen rá. (Hallod?:D)
(Mindezt keverjük össze a rengeteg gátlással és bizonytalansággal.)
Amit éppen csinál, annyira fontos számára, hogy megfeledkezik a múltról. Bizakodva lendül előre, és máris a biztató jövő víziójában él.
A változások kedvelése miatt az ígéretek beváltásáról könnyen megfeledkezik.
Jelleg: tűz
Szín: Napsárga és aranysárga
Drágakő: rubin, gyémánt (van még kérdés? :D)
Szerencsenap: vasárnap
Szerencseszám: 4 és 6
Virág: pünkösdi rózsa, muskátli, napraforgó, babér
Uralkodó bolygó: Nap
Szerelmes: Nyilas, Kos, Mérleg

2010. július 13., kedd
Steiner Kristóf - Gumimatrac a Gangeszen
Legelőször a címe fogott meg, mert szeretem, ha elgondolkodtat, hogy vajon miről is szólhat a könyv. Másodjára az, hogy mindig is szimpatikusnak tűnt a srác, és osztom a rajzfilmmániáját.
Nem gondoltam, hogy egy érdektelen celebkönyvet veszek a kezembe (mellesleg ilyenekre egyáltalán nincs is indíttatásom), de nem is tudtam, pontosan mire vállalkozok. Meglepően pozitív csalódás volt számomra az egész, a tálalás, az élete, a nyíltsága és őszintesége (bár az elegánsan megfogalmazott mondatok között kissé negatívan hatott az egy-egy közbeékelt puritán szó), és teljesen pozitív véleménnyel tettem le a végén.
Ahogy olvastam a könyvet, nekem is eszembe jutott, hogy ahogyan Kristóf is kereste azt a közeget és életstílust, ahol önmaga lehet teljes elégedettségben, én is mennyi mindent szeretnék kipróbálni és mennyi helyre szeretnék eljutni, hogy rájöjjek, mi is foglalkoztat igazán.
Egyedüli negatív dologként azt kell elkönyvelnem, hogy néhol kissé túl... megjátszottnak, meseszerűnek tűnt az egész, nehezemre esett elhinni, befogadni egy-két dolgot. Az viszont jóleső érzéssel töltött el, hogy vannak még olyan emberek, akik ennyi odaadással tudnak érdeklődni valami iránt.

"„Minden ember más.”
Ez az életbölcsesség azóta is afféle családi mottó nálunk, amelyet mindannyian rendkívül szarkasztikusan emlegetünk, pedig ha igazán sokszor mondogatjuk egymás után, rájövünk, hogy tényleg magába sűríti a világ esszenciáját."
2010. július 10., szombat
E, mint...
... emberek. Ez jutott először eszembe.
Kis gondolkozás után az Eclipse, mert jó lenne nézhető változatban is megtalálni.
Kis gondolkozás után az Eclipse, mert jó lenne nézhető változatban is megtalálni.
2010. július 9., péntek
perfect
Minden napomnak olyannak kéne lennie, mint a tegnapi volt. Délelőtt munka, délután dumcsi és séta, este meg kikapcsolni és elfelejteni mindent.
Szép is lenne...
Dz...
Dzs, mint dzsakuzzi. Még ha fonetikusan is, hmm, milyen jó lenne most...
Szép is lenne...
Dzs, mint dzsakuzzi. Még ha fonetikusan is, hmm, milyen jó lenne most...
2010. július 6., kedd
eclipse
:) Megnéztem az Eclipse-t, és azt kell mondanom, hogy egész jó lett, ezt talán még moziban is megérte volna. Jó volt, hogy szinte alig változtattak valamit (vagy csak az én memóriám hanyatlik), és izgalmas volt. Persze szívesen eltekintettem volna pár nyáljelenettől, és Rob P. folytonosan szenvelgő arca is egyre jobban idegesített, de aminek romantikusnak kellett lennie, romantikus volt, és aminek izginek kellett lennie, izgi volt. A zenék is tetszettek, bár nem kifejezetten arra figyeltem. Habár... nem az a jó, ha az ember nem a fülével hallja a filmzenét, hanem az érzelmeivel?
bday
Anyának tegnap volt a szülinapja, ezért vasárnap megünnepeltünk. Én sütöttem a tortát, és meg kell mondanom, mindenki elfogyasztotta az utolsó morzsáig. Direkt nem akartam olyan uncsi számgyertyákat, ezért rátettük a tortára mind a sokat, bár a tejszínhab meg gyümiszósz miatt ez kicsit bajos volt, de megoldottuk.
Ez már csak a maradék, mert elfelejtettem teljes pompájában lekapni.
Ja, amúgy sajttorta volt, bár ha én nem árulom el, senki rá nem jött volna. De végül is a répatortának nincs sok köze a répához.
Ez már csak a maradék, mert elfelejtettem teljes pompájában lekapni.
Ja, amúgy sajttorta volt, bár ha én nem árulom el, senki rá nem jött volna. De végül is a répatortának nincs sok köze a répához.
2010. július 5., hétfő
választások
Pár nappal ezelőtt végleg eldőlt a sorsom, megváltoztattam a felvételi sorrendet, így tehát az eü-szervező került előre. Néha úgy érzem, nem kellett volna, néha úgy, hogy másképp kellett volna, de minden pillanatban máshogy érzem, mert annyi mindent szeretnék kipróbálni.
Szeretnék turizmust és vendéglátást tanulni, hogy kipróbálhassam magam egy étteremben, szállodában vagy hasonlóban, esetleg egy óceánjárón. Szeretnék egy kiadónál dolgozni, mert imádok olvasni és magukat a könyveket, és szívesen követném végig belülről, hogyan is lesz pár száz papírdarabból egy kész könyv, vagy szeretném a saját nevemet látni az első oldalakon. A legszebb az lenne, ha én lennék az, aki meghatározza, mi ölthet olvasható formát, és mi nem.
Az eü pedig egy köztes megoldás a turizmusra.
Annyi mindent szeretnék, és olyan kevés az idő és a pénz. :(
D, mint darázs. Ki nem állhatom őket, ha már csak a zümmögését meghallom pár méterről, menekülök.

2010. július 3., szombat
2010. július 2., péntek
Christopher Moore - Ördögöd van!
A leghülyébb angyal óta imádom Moore-t (a Biffhez sajnos még nem jutottam hozzá), remek a humora és a stílusa is egyedi, bár a történetek maguk annyira nem az én világom.Ez a könyv azonban nem tetszett. Az ötlet jó lett volna, de valahogy nagyon nem jól lett kivitelezve, mert minden oldal után kényszerítenem kellett magamat a lapozásra, egyszerűen untam, és olyan igazán ütős poénok sem voltak benne.
Travis fiatal korában teljes véletlenségből megidézte Catchet, az ördögöt, akitől immár hetven éve nem tud szabadulni. Travis Pine Cove-ba tart, ahol reményei szerint megtalálja a szabadulás lehetőségét. A szálak azonban egyre csak bonyolódnak, míg végül már a fél városnak köze lesz az ügyhöz.
Tényleg nem tudom megmondani, mi volt vele a gond. Egyszerűen lapos volt, nem élveztem, mert az utolsó kb. tíz oldalt kivéve minden apró esemény a végkifejletet készíti elő, ami viszont lelombozóan egyszerű és gyors lett, ráadásul a befejezéssel sem vagyok kibékülve.
"- Remek, de ha továbbra is nyavalyogni akarsz, inkább közlöm veled a regulákat. Először is, nem futhatsz el előlem. Megidéztél, és én szolgád lettem mindörökre. A mindörökre nálam pontosan azt jelenti, amit jelent...
- Szóval pokolbéli vagy? - kérdeztem. Tudtam, hülye a kérdés, de hát az embert még a papneveldében sem készítik föl egy ördöggel folytatandó társalgásra.
- Nem - mondta -, édenkerti vagyok.
- Hazudsz - vágtam rá.
Így kezdődött [...]."
CS, mint csucsu. Ki lehet találni, egész héten tiszta kóma voltam.
2010. július 1., csütörtök
jellemzés
Ma volt a cikis mondatok és kétértelmű megjegyzések napja. Dolgoztam egész héten.
C, mint cica. A háromból egyet pár hete már elvittek, elvileg jövő héten jönnek egy másikért. Viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy másik dög is vemhes. Halleluja.
C, mint cica. A háromból egyet pár hete már elvittek, elvileg jövő héten jönnek egy másikért. Viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy másik dög is vemhes. Halleluja.