2010. március 31., szerda
2010. március 29., hétfő
nem lehet véletlen
Mostanában valahogy tényleg különösen béna vagyok, ma is teljesen elnéztem az időt, és egy órával korábban indultam angolra. Persze erre csak akkor jöttem rá, mikor majdnem odaértem. Gondoltam, felmegyek addig nagyimhoz, de hát természetesen pont nem volt otthon, úgyhogy bóklászhattam még egy félórát a környéken.
Kíváncsi vagyok, mi jöhet még.
Kíváncsi vagyok, mi jöhet még.
2010. március 27., szombat
egyet előre
Szép lassan lépkedek a felnőttség kapuja felé: életemben először használtam a bankautomatát. :)
2010. március 25., csütörtök
messze
Néha annyira vágyom el innen, valami mást tanulni, valami mást megismerni, újat tapasztalni, a saját korlátaimat feszegetni, egy új emberré válni, aki nem fél és mer ugrani.
2010. március 24., szerda
hát nem?
Egy kétszer három órás buszút és egy szintén három órás színház után mindennél jobb hajnali kettőkor befeküdni a pihe-puha ágyba.
Nem is tudtam, hogy Stohl András ilyen jó színész.
Nem is tudtam, hogy Stohl András ilyen jó színész.
2010. március 22., hétfő
próbatétel
Azt hittem, kibírom, azt hittem, nem bánt annyira, de kezd egyre nagyobb teher lenni. Minden csak játék, nem igazi, mert az el van temetve, hogy ne lássa senki, mégis gyenge vagyok.
2010. március 21., vasárnap
Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére
Először a filmet láttam, elég hatásos történet, legalább egyszer megéri elolvasni.
R. P. McMurphyt, az öntörvényű rosszfiút választás elé állítják: börtön vagy elmegyógyintézet. Ő ez utóbbi mellett dönt, és az intézetben való felbukkanásával egy csapásra ő válik a betegek vezetőjévé. A bentlakókat normális emberekként kezeli, viccelődik, nevet, és szent céljává a főnővér és a személyzet felbosszantását tűzi ki. Még nincs tisztában azzal, hogy a saját épelméjűségével játszik, és hogy ennek a viadalnak csak egyetlen győztese lehet.

"McMurphy végigneveti a nyüzsgést. Dől egyre lejjebb álltából ülő helyzetbe a kabin fala mentén, és szétterjeszti nevetését a vízen - neveti a lányt, a tagokat, George-ot, engemet, ahogyan a vérző nagyujjamat szopom, a kapitányt kinn a mólón, a biciklistát és a kutasokat, az ötezer egyforma házat és a Főnénit a legvégén. Tudja, hogy az embernek nevetni kell a fájó dolgokat, mert másképp oda az ép ész, és az őrületbe hajtja az embert a világ. Tudja, hogy ott a keservesebbik fele is mindennek, hogy a nagyujjam sajog, hogy Candynek a mellét fölhorzsolta az orsó, és hogy a dokinak elment a szemüvege, de akkor se engedi a fájdalmat ráülni a jókedvre, mint ahogy a jókedv se ülhet rá nála a fájdalomra."
/260. o./
2010. március 18., csütörtök
2010. március 17., szerda
dep
Nem szeretek itthon lenni, mert akkor túl sokat gondolkodok, és abból semmi jó nem szokott kisülni.
Amint gondtalannak tűnik minden, furcsán érzem magam emiatt, mert az nem lehet, hiszen mindig van valami probléma. És lám, eszembe is jut, amitől aztán újra gyülekeznek felettem az esőfelhők.
Amint gondtalannak tűnik minden, furcsán érzem magam emiatt, mert az nem lehet, hiszen mindig van valami probléma. És lám, eszembe is jut, amitől aztán újra gyülekeznek felettem az esőfelhők.
2010. március 16., kedd
2010. március 15., hétfő
áradat
Két-három nap alatt elég sok filmet meg lehet nézni [újra], bejön ez a hosszú hétvége, indítványozom a bevezetését.
Sherlock Holmes
Harry Potter és a Félvér Herceg
Séta a múltba
A felolvasó
A parfüm
Alice Csodaországban
Sherlock Holmes
New Moon
2010. március 13., szombat
ez volt
Jól van, nem hazudtolom meg önmagam bénaságban, majdnem sikerült eltörnöm a bal gyűrűsujjamat csak mert be akartam zárni az ablakot. Rohadtul fáj.
Az Alice Csodaországban jó, bár pár jeleneten kívül ez a 3D-s cucc annyira nem jött át. Jó, azért néhányszor megijedtem. :D
A péntek este meg... :)
Az Alice Csodaországban jó, bár pár jeleneten kívül ez a 3D-s cucc annyira nem jött át. Jó, azért néhányszor megijedtem. :D
A péntek este meg... :)
2010. március 11., csütörtök
2010. március 10., szerda
költői
Csak tudnám, hogy egyáltalán hol és mikor fázok fel, mikor még mindig úgy felöltözök, mintha az Északi Sarkra indulnék.
2010. március 9., kedd
örülök...
...hogy most az egyszer egy probléma önmagától megoldódott, attól függetlenül, hogy én már korábban döntöttem felőle.
2010. március 8., hétfő
"Onnan tudjuk, hogy mi a kréta, hogy tudjuk, mi a nem-kréta."
Apa egy "nőnap van, ne" kijelentéssel hozzámvágott egy virágot (finomított változatban).
:) Nem tudom megmondani.
Apa egy "nőnap van, ne" kijelentéssel hozzámvágott egy virágot (finomított változatban).
:) Nem tudom megmondani.
2010. március 7., vasárnap
A Villámtolvajt töltöm már órák óta, de még képtelen voltam egyszer is normálisan végignézni, mert állandóan megáll ott, hogy valami rút szörny kibújik a tábortűzből. Pedig még a két matekfeladatot és a hajmosást is feláldoztam az ügy érdekében, szégyen, mi, holnap kelhetek embertelen időben, de még nem adom fel.
Nem baj, Austral Tom javított a kedvemen.
Nem baj, Austral Tom javított a kedvemen.
2010. március 5., péntek
2010. március 4., csütörtök
2010. március 3., szerda
2010. március 2., kedd
állapot
Na tessék, beteg vagyok. Bár azért annyira nem tulajdonképpen, de reggel igencsak pocsékul keltem, hadd ne részletezzem, érzem, hogy pingponglabda méretű a mandulám. Délután megyek dokinénihez-bácsihoz.
Van új hajam, egészen bejön, bár hosszú-hosszú idő óta nem volt frufrum, és elég fura és idegesítő érzés. De persze miután a fodrász olyan jól belőtte, nekem csak pár órai alvás kellett hozzá, hogy úgy nézzen ki, mint egy szénakazal. De legalább puha és szagos.
Egyéb nincs. Olvasok. Szinte állandóan. Bétalanyok száma csökkenő tendenciát mutat, igen szomorú vagyok ettől, bár én se erőltetem magam a témában.
Ha ennél többet írnék, azt kéne részleteznem, hogy mit tanulunk a suliban.
Jövő héten Alice Csodaországban. Pugingos muffin. Vajas pogácsa. :)