vége

Ma volt az utolsó gimis tanítási napom, olyan szomorú. Ma megyünk szerenádozni, holnap meg ballagunk...

 

szorgos

:) Jelentkeztem dolgozni, holnap már megyek is egy oktató-órára.
Hogy mi van az érettségivel? Fogalmam sincs, két napja egy füzetet se nyitottam ki. :/
Mellesleg pocsék egy napom volt, ha érdekel a véleményem. Hiányzik Kicsim, még másfél hét. :(

nyűg

Nem, nem, nem, egyszerűen nem bírom rávenni magam, hogy tanuljak, képtelen vagyok rá. Nem ugorhatnánk előre az időben mondjuk úgy két hónapot? Csak lenne már vége ennek az egész hercehurcának.

/'48/Széchenyi/Kossuth/Kiegyezés

J. D. Salinger - Zabhegyező

Több embertől hallottam már, hogy alapmű meg hasonlók, hát gondoltam egy próbát megér. Tetszett igazából, olyan regény, amiben nem a történések a fontosak, hanem az érzelmek - és egy csomó érzelmet kivált az emberből, bár én leginkább szomorúságot éreztem a végén.
Szeretném, ha ott figyelne a polcomon.

A történet egy amerikai kamasz életének három napját írja le első személyben. Holden Caulfield kibukik az iskolából félévben, nem mer hazamenni, inkább elhatározza, hogy a karácsonyi vakációt kedvére tölti, mielőtt a szülői pofonok ideje elérkezik. A kamasz az a napszemüveges, hülyegyerek-frizurás nemzedék, akik miatt a legtöbb felnőtt csak panaszkodik. A kedves, csupa szív, csupa gátlás kamasz elbeszélése emlékeztető azok számára, akik már régóta tagjai a Felnőttek Világszövetségének.

"– Mondd, tennél nekem egy nagy szívességet? – kérdezte Stradlater.
– Mit? – érdeklődtem nem túl lelkesen. Állandóan kért valami nagy szívességet. Az ilyen jóképű fickók, akik azt hiszik, igazi menők, folyton szívességet kérnek. Csak azért, mert el vannak ájulva saját maguktól, azt hiszik, hogy más is el van ájulva, és mennyei élvezet nekik szívességet tenni. Marha jó, mi?"

/36. o./

molyon

Alyson Noël - Evermore

Ritkán mondok ilyet egy könyvre, de ez elég pocsék volt. Az egy dolog, hogy meglehetősen a Twilightra hajazott, de se az a nagy szerelem, se a dolgok megközelítése nem jött át, és még kidolgozva sem volt rendesen. Csak azért kinyomtatni egy könyvet, mert a Twilight-láz előhozta a tinikből a halhatatlan szerelem iránti rajongást... na ne már.
Ilyenkor látom a könyvtárak előnyeit.

A történet annyi, hogy a főszereplő csajnak meghalnak a szülei és a húga, egyedül ő éli túl az autóbalesetet, és onnantól, hogy felébred a kórházban, hallja az emberek gondolatait, látja az aurájukat, és még a halott húga is rendszeres látogatásokat tesz nála. A lány a nagynénjéhez költözik, és új suliba kell járnia, ahol egyszer csak egy feltűnik egy új, természetesen káprázatosan jóképű fiú, és a csaj beleszeret, de nem akarja bevallani magának. Közben nem tud kiigazodni a fiún sem, aki körül egyre gyanúsabb dolgok történnek, és ő sem viselkedik éppen normálisan.

"- Nem volt más módja, hogy megkedveltesd magad velem? Csak mert ennek nincs sok értelme.
– A szerelemnek sincs."

/263. o./

molyon

dear John

Imádtam a Dear John-t, szép volt, bár pár dolgot jobban is kidolgozhattak volna. És ennek se könyvhű a vége (azt hiszem), függőben hagyták. :(

könyvfüggő

Nem vagyok normális, öt könyvet hoztam haza a könyvtárból, pedig kettőt-hármat se tudok már a határidőig kiolvasni (hát bizony, elfoglalt ember lettem). Viszont egyiket sem akartam otthagyni, elég nagy szerencsém volt, mert általában ahogy behozzák őket, valaki más már viszi is el. Csak azt nem tudom, hogy így érettségikor hogy lesz rá időm, mármint mennyire lesz erős lelkifurdalásom, ha töri helyett inkább kiolvasnom az egyiket... Hm, tulajdonképpen nem hiszem, hogy nagyon kéne ettől félnem...

:) Az egyik SK. Az már mellékes apróság, hogy egy kétrészes sorozat második része, miközben még az elsőt se olvastam.

Stephen King - Nem jön szememre álom

Mint a legtöbb King-regény, ez is elég nehézkesen indul (a 700 oldalnak is megvannak a maga hátrányai), de aztán rendesen bepörög, nem kellett volna olyan sokszor lefekvés előtt olvasnom. A vége felé viszont nekem már túlságosan szürreális, számomra inkább volt nevetséges, mint ijesztő. Az epilógust viszont szerettem.

Nem tudom, miféle leírást kanyarítsak ide, mert elég sok szálon fut a cselekmény, és összefoglalni is lenne legalább fele olyan hosszú, mint maga a történet. Ám lényeg a lényeg: a fő téma az álmatlanság, Ralph Roberts ugyanis a felesége halála után szenvedni kezd tőle, és ennek mindenféle további folyományai lesznek.
Álmatlanságban szenvedni soha nem kellemes, hiszen hajnalban maximum a kutya van ébren, és halott a tévé is. Öregkorban pedig még jobban megviseli az embert. Ám Ralphnak így lehetősége van olyan dolgokat is észrevenni, melyeket a köznapi, egészséges emberek nem láthatnak.

"Ralph érezte, hogy Lois megmarkolja a kezét, majd ellazul a szorítása, mintha úgy döntött volna, hogy nincs közvetlen veszély. Aprót lépett előre, ránézett Doki 1.-re, róla Doki 2.-re, majd megint Doki 1.-re.
[Kik vagytok?]

/399. o./

Nicholas Sparks - Kedvesem

Itt van a Dear John könyvváltozata. Eredetileg a filmet kerestem mindenhol a neten, de nem tudom, hogy kell a feliratot rátenni a filmre, úgyhogy maradtam a könyvnél.
Nem tudom még, akarom-e rendesen is, könyvformában, nem tudom eldönteni, újraolvasós-e. Örülök viszont, hogy nem akartam olyan nagyon megnézni moziban, mert elég gáz, ha ott sírja el magát az ember, én pedig egy nagy rakás zsepit elhasználtam. (Egyhuzamban olvastam el, igen, nem bírtam volna ki, ha még órákat kell várnom, hogy tudjam, hogy végződik.)

Nicholas Sparkstól ez volt az első könyvem, már régóta kíváncsi voltam rá, mert eddig csak a filmeket néztem meg. Nem tudom, mit gondoljak. Egy férfi, aki a legmélyebb szerelemről ír drámákat? Elég furcsa, és én a könyvön is éreztem ezt, néhol hiányoltam, hogy kicsit érzelmesebb legyen. Ettől függetlenül viszont maga a történet nagyon gyönyörű és megható és szívszorító ésésésés... Egész végig Channing Tatumot képzeltem a főszereplő fiú helyébe. (:

A történet Johnról és Savannah-ról szól, akik nyáron találkoznak, és menthetetlenül egymásba szeretnek. John viszont katona, és két hét múlva vissza kell térnie Németországba, így Savannah-val levelek útján tartják a kapcsolatot.
A fiú életében fontos szerepet játszik az apja is, akivel képtelen rendesen kijönni, idegenekként élnek egymás mellett.
Johnt évente két hétre engedik haza, és nem biztos, hogy a szerelem erősebb lehet a távolságnál.

"Ott megáll, keresztbe fonja két karját, majd hátrapillantva meggyőződik róla, hogy senki sem követte. Végül láthatóan megnyugszik. Ekkor úgy érzem, egy csoda szemtanúja vagyok, mert lassan a hold felé fordítja az arcát. Nézem, ahogy teljesen átadja magát a látványnak, és szinte érzem, ahogy szabadjára engedi az emlékeit. Mindennél jobban vágyom rá, hogy tudassam vele, hogy itt vagyok, de nem mozdulok, hanem én is a holdat bámulom."

/utolsó oldal/

szerdák

Úgy döntöttem, kihagyom ma az első két órát (amiből egy nekem amúgy is lyukas). Ezek a szerdai napok különben is borzasztóak, utolsóban van egy matek, és ennyi az értelme az egésznek, egész nap rejtvényt fejtek vagy nézek ki a fejemből. Ma meg főleg, mert kb. húszan sem vagyunk.

:)

Üzenet a palackban

:) "Míg egyesek élete tökéletes kört formál, mások sorsát nem láthatjuk előre, s nem érthetjük meg soha. Utam során értek veszteségek, de közben megértettem, miért érdemes élni. S olyan szerelemben volt részem, amiért csak hálás lehetek."

vasárnapi

Anyáékkal elmentünk délelőtt fallabdázni. Még most is alig bírom felemelni a karomat.

szombat

:) Szóval hát egész jó volt ez a mai nap, sütött a napocska, csiripeltek a madarak, mi meg Kicsimmel kiugrottunk Tapolcára dőzsölni, ahol szerettem volna kiskacsákat etetni, de Kicsim smucig volt, és nem adott a kenyeréből, amit a halhoz kapott. Meg ettünk minifánkot, amivel lecsokiztam a kedvenc farmeremet, meg hot-dogot, amivel szerencsére semmit, de az ásványvíz képen köpött. Bosszúból megittam. Aztán vettem vattacukrot is, amit évek óta nem ettem már, és igazán fincsi, csak utána úgy néztem ki, mint valami disznó. A Barlangfürdő is nagyon csábított minket, és jól megszemléltem az új bobpályát (csak tisztes távolból persze).
És amint hazaértünk, mint a jóllakott óvodások, bedobtuk a szunyát.
Csak egy rózsaszín vattacukros kép kellett volna. :(

eh

Elkiabáltam.

napok

Egész normálisan telnek mostanában a napjaim - vagy legalábbis ez a hetem. Furcsa érzés volt, hogy az egyetlen dolog, aminek aggasztania kell, az a közelgő érettségi. Nem mintha az nem lenne bőven elég. És mellesleg még sokkal jobban érezném magam néhány olyan ember nélkül, akik mindennapi részei az életemnek. Legalábbis még pár hétig.

Ja, és újabban molyolok. Ez a nekem való. :P

na vajon?

nyami

Olyan citromtortát sütöttem nagyim szülinapjára, mint még soha. Nem mintha valaha is sütöttem volna eddig citromtortát, de tényleg fincsi volt. Nem vagyunk egy tortaevő család, de ebből kb. két szelet maradt, amit sietve még épphogy le tudtam fotózni.

Hát nem csodaszép? Szerintem is.

:) Különben tetszett ez a hétvégi családi röff, nem mindig szokott olyan nagyon jó lenni, de most kivételesen jól szórakoztunk.

:(

mümümü

Meg Cabot - Esküvő olasz módra

A könyv jó kis kikapcsolódás, egy-kétnapos olvasmány.

Jane legjobb barátnője, Holly épp házasodni készül, és tanúként már alig várja, hogy a menyasszonyszöktetés alkalmából megérkezzenek Olaszország egyik festői szépségű kis tartományába. A repülőtéren aztán rögtön belefut egy ellenszenves férfiba, akiről aztán kiderül, hogy a vőlegény tanúja, és nem mellesleg a több órás repülőúton a szomszédja.
Már az első találkozásuk alkalmával sem bírják egymást, hát még mikor napokig összezárva kell élniük egy kis falubeli villában...

"Igazán mulatságos volt hallani például Holly barátnőjének folyamatos rácsodálkozását a római emlékművekre, illetve plakátokra. Rég nem találkoztam olyan személlyel, aki egy utcanévtáblán is meg tud lepődni. Amikor elhaladtunk a Colosseum mellett, kis híján szívrohamot kapott. Nem tudom pontosan, mi volt rá nagyobb hatással... az, hogy az építmény kétezer éve ott áll, vagy inkább az, hogy pár hónapja itt vették fel Britney Spears egyik reklámfilmjét (legalábbis erről számolt be nekünk Holly barátnője."

/62. o./

kóma

Komolyan mondom, leginkább aludni lenne kedvem egész nap. Így:

wedding

Milyen buli már. :D

180 fokos kanyar visszafelé.

rossz

Annyira elegem van belőle, hogy amint kezdem magam egy kicsit is normális embernek érezni, mindig történik valami vagy valaki, nehogy legyen már egy-két jó pillanatom.

Nem vagyok nyugodt.

színház

A Hotel Menthol jóó volt, tényleg tetszett, volt egy csomó vicces baki, és még egy ismit is felfedeztem a táncosok között. Sasszemem van, hah.

ANTM

More on America's Next Top Model

a méret a lényeg

Akkora kalácsot sütöttem, mint egy ház.
:) Megtanultam a hatos fonást ebből kifolyólag.

nyuszi van

Robert Bloch - Pszicho

Nem túl kevés embernek lehet ismeretlen ez a szinte már klasszikus, melynek filmváltozatát Hitchcock mesterien megcsinálta. Történet rám nem tett túl nagy hatást, egészen a legvégéig, mikor minden kocka a helyére kerül, és megértve az összes mozzanatot, sokkal hatásosabbá, hátborzongatóbbá és érthetőbbé válnak a főszereplő lelki folyamatai.

Norman Bates ötvenes éveiben járó férfi, aki egy elhagyatott út melletti motelt vezet. Norman az anyjával él a motel melletti házban, és ez egész életére rányomja a bélyegét: a férfi paradox módon egyszerre gyűlöli és imádja a nőt - nem tud szabadulni a felette uralkodó anyától, aki retteg, hogy a fia felnőtt, önálló emberré válhat.
Ebben a motelben vesz ki egy szobát Mary Crane, aki negyvenezer dollárnyi lopott pénzzel szerelméhez tart, és egy kellemes vacsora mellett eltársalog a motel vezetőjével. Amit az elmeháborodott "kedves" mama egyáltalán nem néz jó szemmel.

"Norman magába roskadtan ült, moccanni se mert, mozdulni sem akart. Pillanatról pillanatra nehezebb is lett volna megmoccannia - még ha akar mozdulni, akkor is. A zúgás egyre ott volt, és a vibrálás kezdte álomba ringatni, rázni. Ez nem volt rossz érzés. Álomba... ringatni... rázni... rázni... miközben Anya ott áll, föléd hajol, és... ringatni, rázni..."

/47. o./