Nem tudom még, akarom-e rendesen is, könyvformában, nem tudom eldönteni, újraolvasós-e. Örülök viszont, hogy nem akartam olyan nagyon megnézni moziban, mert elég gáz, ha ott sírja el magát az ember, én pedig egy nagy rakás zsepit elhasználtam. (Egyhuzamban olvastam el, igen, nem bírtam volna ki, ha még órákat kell várnom, hogy tudjam, hogy végződik.)
Nicholas Sparkstól ez volt az első könyvem, már régóta kíváncsi voltam rá, mert eddig csak a filmeket néztem meg. Nem tudom, mit gondoljak. Egy férfi, aki a legmélyebb szerelemről ír drámákat? Elég furcsa, és én a könyvön is éreztem ezt, néhol hiányoltam, hogy kicsit érzelmesebb legyen. Ettől függetlenül viszont maga a történet nagyon gyönyörű és megható és szívszorító ésésésés... Egész végig Channing Tatumot képzeltem a főszereplő fiú helyébe. (:
A történet Johnról és Savannah-ról szól, akik nyáron találkoznak, és menthetetlenül egymásba szeretnek. John viszont katona, és két hét múlva vissza kell térnie Németországba, így Savannah-val levelek útján tartják a kapcsolatot.
A fiú életében fontos szerepet játszik az apja is, akivel képtelen rendesen kijönni, idegenekként élnek egymás mellett.
Johnt évente két hétre engedik haza, és nem biztos, hogy a szerelem erősebb lehet a távolságnál.
"Ott megáll, keresztbe fonja két karját, majd hátrapillantva meggyőződik róla, hogy senki sem követte. Végül láthatóan megnyugszik. Ekkor úgy érzem, egy csoda szemtanúja vagyok, mert lassan a hold felé fordítja az arcát. Nézem, ahogy teljesen átadja magát a látványnak, és szinte érzem, ahogy szabadjára engedi az emlékeit. Mindennél jobban vágyom rá, hogy tudassam vele, hogy itt vagyok, de nem mozdulok, hanem én is a holdat bámulom."
/utolsó oldal/
0 .:
Megjegyzés küldése