Robert Bloch - Pszicho

Nem túl kevés embernek lehet ismeretlen ez a szinte már klasszikus, melynek filmváltozatát Hitchcock mesterien megcsinálta. Történet rám nem tett túl nagy hatást, egészen a legvégéig, mikor minden kocka a helyére kerül, és megértve az összes mozzanatot, sokkal hatásosabbá, hátborzongatóbbá és érthetőbbé válnak a főszereplő lelki folyamatai.

Norman Bates ötvenes éveiben járó férfi, aki egy elhagyatott út melletti motelt vezet. Norman az anyjával él a motel melletti házban, és ez egész életére rányomja a bélyegét: a férfi paradox módon egyszerre gyűlöli és imádja a nőt - nem tud szabadulni a felette uralkodó anyától, aki retteg, hogy a fia felnőtt, önálló emberré válhat.
Ebben a motelben vesz ki egy szobát Mary Crane, aki negyvenezer dollárnyi lopott pénzzel szerelméhez tart, és egy kellemes vacsora mellett eltársalog a motel vezetőjével. Amit az elmeháborodott "kedves" mama egyáltalán nem néz jó szemmel.

"Norman magába roskadtan ült, moccanni se mert, mozdulni sem akart. Pillanatról pillanatra nehezebb is lett volna megmoccannia - még ha akar mozdulni, akkor is. A zúgás egyre ott volt, és a vibrálás kezdte álomba ringatni, rázni. Ez nem volt rossz érzés. Álomba... ringatni... rázni... rázni... miközben Anya ott áll, föléd hajol, és... ringatni, rázni..."

/47. o./