pumpák

Még mindig járok interferenciára, bár már csak a kövi hét van hátra szerencsére. A busz, amivel eljutok oda, mindig szörnyen büdi. :/ Különben úgy néz ki az egész, hogy 12-re odamegyek, behívnak, én bemegyek egy függönyökkel elkerített kis helyre, lefekszem az ágyra, aztán bejön egy nőci és minipumpákat tesz a hátam különböző helyeire. Elvileg oda, ahol általában fájni szokott (mivel ez amolyan fájdalomcsillapító dolog lenne), de nekem tulajdonképpen már nincs is semmi bajom a hátammal, oké, dolgozóban néha majd' meggebedek, de nem hiszem el, hogy más nem. Szóval az első alkalommal kissé kínos volt, mikor megkérdezték, hogy hol fáj. Jóformán inkább csak makogtam valamit.
Tehát, miután a pumpák (ez milyen vicces szó:D) a hátamon vannak (mellesleg utána még órákig látszanak a körök a hátamon), a nőci bekapcsolja a gépet mellettem, és áramot vezet bele/belém/valahová. Én csak annyit érzek, mintha valaki nem is tudom körömmel birizgálna, bár egyszer megcsípett, akkor jó éber lettem, és azt vártam, mikor csíp meg újra. Aztán meg negyed óra múlva lejár, a gép pittyeg, amit még én is alig hallok, úgyhogy kiabálnom kell, hogy valaki szedje le rólam az izéket.
Nem érzek változást semmiben, csak elveszi a napom nagy részét, mert minden nap mennem kell, úgyhogy dolgozni csak délután tudok, amit nem szeretek, mert akkor egész nap nem jut időm semmire.

Hát ez nagyon izgalmas volt.