munka

Még mindig nem vagyok oda érte, nagyon unalmas, de nem is ez a legrosszabb benne, hanem hogy mindössze egy nyomorult számítógép előtt kell ülni, miközben körülöttem még kb. ötven ember ugyanezt csinálja, én meg egyiküket sem ismerem, így még beszélgetni sem lehet. Mellesleg azonnal rá is szólnak az emberre, ha egy kicsit is hangos, mert "hátráltat a munkában". Komolyan mondom, annyira komolyan veszik ezt a hülyeséget, mintha kb. atombombákat fejlesztenénk ki. Én elég hullámzóan bírom, néha csak szenvedek és fáj mindenem, máskor meg pár óra simán elrepül. De arra rájöttem, hogy minél ritkábban kell ránézni az órára, és akkor gyorsabban telik az idő. Csak mivel alig pár embert ismerek csak az általában ott lévő bagázsból (sokan vagyunk különben - négy teremben helyeztek el mindenkit), őket is csupán látásból, ha szünetre akarok menni, elég hülyén érzem magam, ha egyedül lófrálok. Bár múlt héten pont találkoztam az egyik osztálytársammal, ő akkor volt először, csak éppen éjszakára jelentkezett (igen, ez a nap huszonnégy órájában folyik).
Mindegy, már elhatároztam, hogy a szóbelik után kilépek, és inkább megpróbálkozom mással, csak van valami olyan munka a nyárra, ahol kapcsolatba lehet lépni emberekkel.