Voltam ma vásárolni, találtam farmert mert pólót, aztán jövő héten csizmakutató-túrára megyek, hátha van valami elviselhető, aztán lassan kabira is szükség lesz.
Teljesen bele lettem bolondulva a kockás dolgokba, de még nem találtam meg az álomdarabot. A magassarkú cipőkbe/csizmákba/szandálokba is tökre belezúgtam, annyi a bibi, hogy nem tudom magam bennük elképzelni.
A legnagyobb baj, hogy pénzem se igazán van... :/ Karira tőlem tuti ne várjon senki ajándékot.
Nemrég voltam bulizni is a lányokkal, meg Cs barátjának voltak még ott haverjai. Teljesen ki voltam purcanva egy óra után, látszik, hogy kijöttem a gyakorlatból. A cipő is feltörte a lábamat. Aztán pár napja beszélgettem is velük kicsit komolyabban, bár sok haladás nem történt az ügyben, kb. ugyanazok jöttek elő, mint két éve. Viszont szükségem van arra, hogy változzak egy kicsit, és most nem csak azért, hogy ne veszítsem el a barátaimat, hanem hogy minden téren kibírjam. Bár azt hiába mondtam nekik, hogy ehhez tudnom kell, hogy nem vagyok egyedül.
Na mindegy, az új életfilozófiám: szarj mindenkire.
Tesióra nulladikban. Két nap. Gyűlölöm. Érdekes, máskor mindig késett a tanár 5-10 percet, de ilyenkor bezzeg pontosan jön. TÍZ kör (2000 m) volt a büntetésünk, csak mert öt percet késtünk. Bár ehhez képest még mindig mi jártunk a legjobban, mert volt, akinek húsz lett kiutalva. Na, ők tényleg futottak egész órán. Szegények.
Érdekesebb hír nem nagyon van. A megszokott monotonitásában zajlik az élet.


2 .:
Tetszik az új életfilozófiád ^^
kösz:D
Megjegyzés küldése