2011. január 24., hétfő

hétvége

Ez a hétvége egyértelműen versenybe száll a legjobb hétvége-címért, egy álom volt.

Végül elutaztam TéTéhez az ország másik végébe, nagyon izgultam, de egyben vártam is. Felülmúlta a várakozásaimat. :) Az egyetlen baj, hogy egy darab képet sem csináltunk, én pedig minden pillanatot meg akarok őrizni magamnak.

Szombat reggel indultam a vonattal, úgy volt, hogy a Keletibe kijön elém, és együtt megyünk tovább hozzá. Aznap estére foglaltatott asztalt, és elmentünk vacsizni. ^^ Este még mutatott képeket és videókat a végzős évéből. Hát ha az én egyetemi éveim csak fele olyan jól telnek majd, már akkor is szerencsés vagyok, nagyon sokat nevettünk.
Vasárnap csak punnyadtunk és filmet néztünk, de estefelé benéztünk a termálfürdőbe, nagyon jó volt. A legtöbb medence nem volt lefedve, és így ott ültünk a 37°-os vízben, miközben esett a hó. :) Miután pedig hazaértünk, együtt csináltunk vacsit, igaz csak rántott húst és hagymát sült krumplival, de ez legalább még olyan étel volt, ami nem haladta meg a képességeimet.
Ma pedig délután indult a vonatom, úgyhogy délelőtt már csak pakolásztunk. Nagyon nem akartam eljönni, rossz volt nélküle a vonatút, és most nagyon hiányzik.

Csak egy hétvégére szólt a dolog, de akkor is megérte. Minden pillanatát.

>végig<