Christopher Moore - Biff evangéliuma

Eddigi életemben nem sokszor kerültem érintkezésbe bármilyen Istennel kapcsolatos dologgal, egyedül a gyerekeknek készült képes Bibliát olvasgattam gyerekkoromban. Azt nem mondhatom, hogy ezzel a könyvvel a dolog 180 fokos fordulatot vett, de kicsit felturbózta az érdeklődésem, szigorúan a meseszerűsége miatt.

"Persze, hogy igazam van, Isten fia vagyok, te hülye."

A történet ott kezdődik, hogy Raziel, egy nem túl profi angyal feléleszti hamvaiból Biffet, Jézus (vagy Józsua avagy Jozsó) legjobb barátját, hogy írja le annak életét, mivel a gyerekkoráról semmit nem tudni. Biff végigkíséri a Megváltót életének összes szakaszán, segíti, támogatja és néha jól orrba is vágja, ha szükségét érzi. Szabadszájú és nyers, de a végletekig kitart a legjobb barátja mellett. Sajátos stílusában leír minden egyes részletet onnantól kezdve, hogy Jézus a halott gyíkok feltámasztásától kezdve hogyan vált a Messiássá.
Elvégre mit tudhat egy tíz éves a messiáskodásról? Józsua már gyerekkorában képes néhány apróbb csodára, és ahogy felnő, mind komolyabbakra. Ilyen képességek mellett szüksége is lehet egy legjobb barátra, elvégre minden hős mellé kell valaki, aki a földön tartja az illetőt.
Biff pedig elindul barátja oldalán, hogy megtalálják a módját, hogyan legyen Jézusból a Messiás anélkül, hogy paradicsomokkal dobálnák meg.

"- Én nem ismerem annyira a Tórát, mint te, Józsua, de nem emlékszem olyanra, hogy Istennek lenne humorérzéke.
Végre elvigyorodott.
– Mellém adott téged legjobb barátnak, nem?"

J, mint játék. Akárhány éves is vagyok, a játék az csak játék. Persze nem a társasra gondolok (bááár...), de egy hullámvasút még ugyanúgy lázba tud hozni. :)