Nagyon jó volt a gólyatábor, tényleg kár lett volna kihagyni, mert alig szivattak, max. pár mókás feladatot kellett csinálni, de azt is csak inkább a kocsmatúrán, amiről majd később...
Vasárnap baromira be voltam rezelve, de mikor odaértem, megnyugodtam, tök rendes volt mindenki, a fiúk segítettek becipekedni a koliba, megkaptuk a csomagocskát, pólót, bögrét stb. A fő program az egyetem körbejárása volt, na meg persze a gólyák megfélemlítése, hogy itt milyen vasszigor lesz. Be kellett tanulni minden kari köszöntést, és ezeket ordibáltuk órákig, aztán lesétáltunk (!) az eü. épületébe, semmi izgi nem volt, játszottunk kicsit. Aztán este Rocky heringparti stílusban.
Hétfőn pálinkás jóreggelttel indult a nap (embertelen), aztán egy kis vidám hangulatú reggeli torna, a középiskolai tesiórákra emlékeztetett, lógott a nyelvünk, mint a kutyának. Aztán szintén gyalog körbejártuk Miskolcot, fel az Avasra, onnan a városba, körbe-körbe karikába, majd busszal vissza. Nekem, mint őshonosnak baromi érdekes volt. Délután játszottunk részegedj okosan-t, érdekes volt, nekem szerencsére csak egy boroskólát kellett. Este szintén buli, bár akikkel mentem, fáradtak voltak, úgyhogy nem sokáig. :(
Kedden volt a kocsmatúra. Mivel én az első csoportban voltam, elsőként indultunk olyan dél körül (meleg, meleg) a gépész fiúkkal. Igazán rendesek voltak, mert egy halom sört megittak helyettünk, lányok helyett, bár rajtam már az se segített. :D Végigjártuk az egyetem környékén lévő összes kocsmát vagy ideiglenes kocsmát, amit épp felállítottak, az egyetlen rossz az volt, hogy az első két állomást kivéve mindenhol sört adtak. (Blöá.) Az utolsó helyen aztán némi plusz pont érdekében beugrottunk a szökőkútba, engem valami barom aztán le is rántott nyakig. A pontozók kijelentették, hogy nem sok híja van, hogy kizárjanak minket a versenyből, mert ilyen még soha nem fordult elő. Csak azután nézte meg jobban mindenki azt a vizet, hát fúúúj, hemzsegtek benne a békák, a ruhám meg két napig nem száradt meg. Bár nekem akkor már végem volt, mint a botnak, a világomat se tudtam már. Utána meg felmentünk a fiúkhoz, akik aztán sztriptízeltek egyet, hát csodás volt. Este pedig szokás szerint buli.
Szerdán elmentünk Harsányba a kalandparkba. Na, az nem tetszett, nem szeretem, ha instabil alattam a talaj, ráadásul nagyon meleg is volt. De azért csak végigcsináltam, bár végig remegett a lábam, mint a kocsonya. Este aztán záróbuli, az jó volt, ittunk a csajokkal, aztán mivel nekik elfogyott a pénzük, felmentünk kérni a jóreggeltpálinkából, szóval el lehet képzelni... :D Olyan öt felé viszont már a terem közepén képes lettem volna elaludni, úgyhogy mentünk.
Csütörtökön meg go haza, kb. két napig aludtam utána.
Tehát összességében azt mondhatom, hogy jó volt, bár a szoba- és csoporttársaimon kívül mást nem ismertem meg, de ők egész rendesek voltak, dehát ebből még bármi lehet. Ráadásul már előre félek, hogy milyen pipiharcok lesznek az évek során, mert az egész elsős karon össz-vissz öt fiú van, amiből hárman jöttek el. :D
De azért mindezekkel együtt is kétségekkel megyek majd beiratkozni...


2 .:
Jaj hát én olyan büszke vagyok rád :D :)))) Mókásan hangzott, a kalandparkot meg a szökőkutat leszámítva :/
De jó lesz majd a suli meglátod :) Kialakul!
kösz :D az is volt:) nagyon remélem:)
Megjegyzés küldése