magán

Nos, olyan, hogy magánélet, nekem jelenleg nincs. Sőt, még nem-magánéletem sincs, tulajdonképpen semmilyen életem nincs, megyek dokihoz, megyek dolgozni, néha boltba vagy vásárolni és ezzel kifújt az egész. És kezdem néha nyomorultul érezni magam, hogy nincs egy ember, akivel normálisan beszélgethetnék, valamelyik este eléggé rám zuhant hirtelen ez az egész, és sírtam egy kicsit (nagyon), de túlélem, és bízok a jövőben. Mert ha csak bizonyos múltbeli emberekre gondolok, elfog egy csomó rossz érzés, többek között valami erős haragféle is. Igen, tulajdonképpen dühös vagyok és csalódott, ha rájuk gondolok, mert mindenki képmutató volt, és gerinctelen és nagyon hazug, és ha tényleg igaz, hogy "nincsenek rossz barátok és nincsenek jó barátok, csak emberek, akik házat építenek a szívedben", akkor ezek a bizonyos kőművesek a házaikra egy elefánt kecsességével tapostak rá.
De azért hiányzik. Mármint nem ők, hanem az egész dolog. Hogy legyen egyáltalán valamilyen dolog. Mondják, hogy majd jövőre az egyetemen, és én is merek kicsit reménykedni, hogy tényleg, de rossz érzések is elfognak, hogy mi van, ha nem? A legtöbb ember úgy megy egyetemre, hogy már megvannak a maguk barátai, a lelki társuk, ha így tetszik, és maximum olyan embereket keresnek, akivel eltölthetik az időt a suliban. Annyira jó lenne találni egy hozzám hasonló kis szerencsétlent.