Daniel Keyes az írás mellett pszichológiával is foglalkozik, így nem nagy meglepetés, hogy ez a könyve is hasonló témájú.Különben nem tudom, mit gondoljak a történetről. Érdekes. Az elején sajnáltam, a közepén egyáltalán nem kedveltem, a végén megint sajnáltam a főhőst.
Charlie Gordon harminckét éves, de a lelke mélyén örökké gyerek marad. Mégis különbözik a többi hozzá hasonló betegtől, ugyanis szüntelen tanulni vágyás hajtja, úgy gondolja, hogy az emberek majd befogadják, ha ő is olyan okos lesz, mint mások. Ez a hajthatatlanság vezeti el oda, hogy felkérjék egy olyan műtét alanyának, amit eddig még csak állatokon végeztek el.
A műtét sikerrel jár, és Charlie intelligenciája rohamosan növekszik, pár hónappal később már az őt gyógyító tudósokat és orvosokat is jócskán lekörözi. De meddig tarthat egy ilyen csoda? És mennyire változik meg Charlie személyisége, amint rájön, hogy az emberek mégsem annyira kedvesek, és amikor azt hitte, vele nevetnek, tulajdonképpen rajta nevettek...
"Március 17 - Amikor máma regel fölébrettem azt gondoltam mingyá okos leszek de nem letem. Minden regel aszt gondolom okos leszek de semise történik. Lehet hogy a kiséret nem váltbe. Lehet hogy nem leszek okos és elmuszáj menyek a Warren otthonba. Utállom a vizsgákat és utállom az ut vesszőket és utállom Algernont."/28. o./
2 .:
Tetszik a helyesírása :D Olyan nekem való :DD
azért olyan 50 oldalon keresztül nem túl szórakoztató így olvasni. :D
Megjegyzés küldése