Ennyi hülyeséget egy éjszaka alatt még soha nem álmodtam össze, mint most. A legrosszabb, hogy elmondani sem tudom, mert összefolyik az egész. Bár az biztos, hogy az informatika-szakkörön az volt az első feladat, hogy mindenki fusson haza, én meg - szó szerint - levertem két srácot, mert nem hagytak békén. :D És anyáék is jártak informatika-szakkörre, csak ők másik csoportba, nekik ezért nem kellett futkározniuk. Viszont asszem, szerepelt benne B is, neki is futnia kellett, és egy ideig mentem vele-utána, aztán rájöttem, hogy én nem is arra lakom (ez biztos jelent valamit...).
Egy másik álomban meg apa rám ragasztotta a mételyt, mert nem akarta, hogy megszökjek valahonnan, ami agyon hasonlított a Roxforthoz, és átúsztunk egy folyón nemtudomkikkel, mert mindenhol őrök voltak, és csak így tudtunk megszökni. Nagyon élvezhettem, ha ezt háromszor is megálmodtam. :D
Másra nem emlékszem, viszont voltak már ehhez hasonló álmaim, és állandó visszatérői voltak az életemnek egy ideig. Például mikor Darth Vader üldözött, én meg nagyim lépcsőházában menekültem előle, aztán beszaladtam nagyimhoz, és elbújtam a wc-ben, viszont mindig felébredtem, mielőtt ő bejöhetett volna a házba.
Egy másikban meg szintén nagyimnál vagyok, és az erkélyen óriáskenguruk akarnak beugrani. Tulajdonképpen ennyi volt az egész álom, de mindig nagyon félelmetes volt. :D:P


2 .:
:D:D:D:D:D::D:D:D:DDDDDDDDDDDDDDDDD
Nagyon jó, engem kifejezetten megihletett xD
örülök neki:DD
Megjegyzés küldése